1318-1340 között kezdődött el az építkezés. A legkorábbi feljegyzés a templom északi falába beépített kőtáblán olvasható, amit Bonfini történetírónak tulajdonítanak. E szerint a bányászat virágkorában Zsigmond király idején a templom az itt felépült védelmi vár egyik része volt.
Az eredeti templom gótikus stílusban épült. A főhajón kívül két oldalhajója volt, az egyiknek a nyomai a déli fal külső oldalán jól láthatóak.
A gyönyörű gótikus épületet a husziták rombolták le, akik 1442 és 1460 között tartották megszállva a környéket, és a templomot erődnek rendezték be kettős sánccal körülvéve, amelyek maradványai még ma is láthatóak.

A templom épület külső és belső formájában a reformáció hozott gyökeres változást. A félig romos templomot újjáépítették, lebontva a szentélyt és oldalhajókat, és az új hit tanai szerint alakították át a mai 10x26 méter alapterületű templombelsővel, 800 ülőhellyel, amelyben a község mai teljes lakossága elfér.

A templom egyik különlegessége a falazott, faragott koronás szószék: szokatlan módon szabadon áll, nem kapcsolódik a falhoz. A templomot kopjafás temető veszi körül.

1829-ben egy kő harangtornyot építettek a templom nyugati végére neogót stílusban. A 25 m magas toronyban két harang található, a nagyobbik 600 kg, a kisebbik 250 kg súlyú. A Nemzeti Múzeum mindkettőt nemzeti örökségnek nyilvánította