Az Árpád-korban alapított település első írásos említése Teluky néven 1270-ből való, mely önálló bányatelepként említi a települést. Erről kapta 1341-ben a Telkibánya elnevezést is. A király által birtokolt település később nemesérc-telepének, főként aranybányászatának köszönhette fejlődését. Európai hírű bányái olyan gazdagságot teremtettek, hogy az Aranygombos Telkibánya elnevezést kapta, mely egyesek szerint a templomtorony bearanyozott "gombjára" utal. Az Anju-korban egyike volt a leghíresebb, legtöbb kiváltsággal rendelkező bányavárosoknak. Ebben az időben épült a régi vártemplom is, melyről Bonfinius - Mátyás király történetírója - is megemlékezik. A XVI. században bekövetkezett hatalmas bányaszerencsétlenség, valamint a telepek elszegényedése és az arany világpiaci árának zuhanása miatt a bányászat évszázadokon át szünetelt, a település jelentősége csökkent. Ebben a bizonyos Veresvízi, rettenetes bányaomlásban a krónikák szerint 360 bányász vesztette életét. Tompa Mihály az eset kapcsán írta meg Veres-patak című elbeszélő költeményét. Mária Terézia idejében néhány bányát újranyitottak, majd a reformkori fejlesztések idején itt épült az ország első porcelán és kőedénygyára, amit 1906-ban áttelepítettek Hollóházára. Ezek következtében Telkibányán csak az erdő és a mezőgazdaság jelentett további megélhetést. De a bányászat múltját ma is őrzik a bányabejáratok, az arany őrlő- és mosóhelyei, valamint a község múzeuma, mely hajdan a porcelángyárnak adott otthont.

Aranybánya túra Telkibányán