A nemesfém bányászat kezdetei – Telkibánya
A Boldogkőváralja község felett emelkedő ovális alakú andezittufa hegy tetején az észak-déli irányban elnyúló, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos Boldogkő vára emelkedik a magasba. A boldogkői vár története meglehetősen bonyolult, és a fennmaradt oklevelek szerint is nehezen követhető. A vár építésének pontos idejét nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a tatárjárás után épült. Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte.
Várunk első oklevélben Castrum Boldua néven szerepel, 1282-ben egy III. Endre által kiállított oklevél alapján. Majd nevezték Bolduakev, Bodókheő, Bodókő várának és végül Boldogkő vára lett. A néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja, aki IV Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől.
Boldogkő várát IV. Béla király engedélyével építette fel a Tomaj nembeli Jaak fia Tyba ispán vagy családjának egyik tagja. IV. László király 1282-ben szerezte meg csere útján. Várnagyát 1300-ból ismerjük, Jánosnak hívták és Amadé nádor alpári jobbágyainak ügyében járt el. Az Árpád-ház kihalása után az Amadék birtoka lett, akik Csák Máté pártján álltak. Károly Róbert király azonban 1312-ben a Rozgonyi csatában legyőzte őket, és birtokait, köztük Boldogkő várát is elvette, amelyet az anjou párti Drugeth családnak adományozott úgy, hogy benne királyi várnagyot tartott. Feltehetően ez a pompaszerető Drugeth család építette meg ebben az időben a felső vár többi részét is (az öregtoronyhoz kapcsolódó palotaszárnyat és az azt védő hasáb alakú tornyot).
1388-ban Zsigmond király elzálogosította Czudar Péternek, majd 1396-ban az ő özvegyének és fiának. Boldogkő a hozzá tartozó uradalommal együtt 1427-1453 között Brankovics György szerb despota birtokába került, Tállya, Tokaj településekkel, Regéc és Munkács várakkal együtt.
Mátyás az 1456-ban ismét királyi birtokká lett várat 1461-ben Parlagi Pál és László testvéreknek adományozta, majd 1476-ban 3000.- és továbbá 1500.- Forintért Kassa városának zálogosította el. Kassa Mátyás kérésére Szapolyai Imrének engedte át a várat és uradalmát, de 1471-ben már újra a király birtokába került. Később a Szapolyai családé lett. A várat a mohácsi vész előtt Szapolyai János, Tomori István fiának, Györgynek adományozta keresztszülői ajándék címén.
A XV. században tovább bővítették a várat két szakaszban. A déli oldalon szabálytalan négyszög alakú tornyot emeltek, amelyhez palánkfal csatlakozott. Majd megépült a patkó alakú kaputorony a csatlakozó védőfallal, s a keleti oldalról a palotát övező külső fal. Mohács után, a kettős királyság alatt gyakran cserélt gazdát, hol Ferdinánd, hol pedig János király birtokába volt. A várat 1527-ben a Ferdinánd-párti Báthori István szerezte meg, de rövid idő múlva Szapolyai János ostromolta, és 1528-ban Regéc várával együtt elfoglalta. Ferdinánd még ebben az évben visszavette, de 1530-ban már ismét János királyé lett. Ez év augusztusában Serédi Gáspár csapatai egyesülve Bebek Ferenc seregével, Szapolyai hadait megverve Boldogkő várát is ostromolta, de hat hét után kénytelenek voltak eredménytelenül elvonulni.
Okleveleink szerint 1530-ban Tomori Egyed birtokában volt, akitől ebben az évben vásárolta meg Martinuzzi Fráter György bíboros. Nem sokáig birtokolta azonban, mert 1537-ben ismét a császáriak foglalták el. 1542-ben Ferdinánd ismét eladományozta, illetve elcserélte Gyula váráért Patóchy Ferenccel. Patóchy Zsófia nevű leánya a hírhedt Bebek Györgyhöz ment feleségül, így a vár is a Bebek család kezére került. A Bebek família a kor leghíresebb, sőt leghírhedtebb családjai közé tartozik. Vagyonukat eredetileg bányaművelésből szerezték. Általában vitéz katonák, de semmiféle cselszövéstől, bűntől nem riadnak vissza. Boldogkő várában feltételezhetően pénzhamisítással is foglalkoztak.
Bebek György 1560-ban Sárközy Mihállyal cserélte el a várat az elfogott török vezérért, Amhet pasáért. A Sárközy család 1578 előtt adta el a Boldogkőt a Serényieknek, mely adásvételt II. Rudolf is megerősítette az 1578-ban kiadott oklevelével.
Ebben az időszakban káplánkodott Boldogkőn a magyar reformáció egyik kiemelkedő alakja Dévai Bíró Mátyás a későbbi "magyar Luther". Balassi Bálintnak is kapcsolata volt a tájjal, hiszen Mezőzomboron szőlővel rendelkezett. 1584-ben egy Szikszóról, 1585-ben pedig Abaújszántóról kelt levele maradt fenn. Bizonyos, hogy Boldogkő várában is többször tartózkodott, többek között itt írta a Borivóknak való című versét.
Pár nyugalmas évtized után 1612-ben Palochay Horváth György a mai Lengyelország területén lévő Nedec vár ura vásárolja meg Serényi Ferenctől. Rövid ideig, 1627-ben Szikszay Mátyásé, 1630-ban Várkonyi Jánosé, de nem sokkal ezután visszakerült a Palochay család kezébe.
I. Rákóczi György birtoka lett 1644-ben, majd 1671-ben újra Palochayaké lett a vár, ez évben a híres művész és tudós Szelepcsényi György, esztergomi érseknek adta le. Ekkor készült az első és részletes inventárium a várról, melynek eredeti példánya ma is megvan a boldogkőváraljai római katolikus plébánián. Szelepcsényi 1685-ben bekövetkezett haláláig ura volt Boldogkőnek, melyet ez idő alatt több ízben ostromoltak eredménytelenül, így például 1674-ben a bujdosó kurucok is. A vár porkolábja ebben az időben Vatay Péter volt, egy tizedessel és kilenc hajdúval. Annak ellenére, hogy a vár védői ellenálltak, és mint helyőrségének kis létszáma is mutatja komoly hadászati jelentősége már nem volt, a bécsiek 1676-ban Fűzér, Szerencs, Kisvárda mellett Boldogkőt is robbantani kezdték, szerencsére komolyabb károkat nem okoztak. Tököly Imre, aki 1678-ban lett az elégedetlenek vezére , beveszi Szikszót, Putnokot, Szádvárt és Boldogkőt is, diadalmasan vonul be Szerencsre, övé lesz Tállya és Tarcal, de mind ez rövid életű, 1683 körül a felkelés összeomlik. A vár múltjának feltárása szempontjából viszont igen fontos, hogy Tököly rendeletére 1682. augusztus 18-án ismét, ezúttal sokkal részletesebben összeírják Boldogkő berendezését. Inventarium Arcis Donor Boldogh Keö címen.
Szelepcsényi halálakor a boldogkői várat 1685-ben az esztergomi káptalan szerezte meg, de 1697-ben a labanc csapatok birtokolták. I. Lipót király parancsára 1701-1702 között e várat is robbantották és lakhatatlanná tették a császáriak. Az esztergomi főkáptalantól 1715-ben a lőcsei jezsuiták kapták meg, akik a még ép helyiségekben gabonát tároltak. Tőlük vásárolta meg 1753-ban Péchújfalusi Péchy Gábor királyi tanácsos. A család azonban nem a várban lakott, hanem a faluban egy kúriában.
A megrongálódott várban helyreállítási munkákat végeztek. A kiszakadt falrészeket befalazták, a leomlottakat felmagasítottak és a bejáratokat, ablaknyílásokat téglával csúcsívesre építették át. Sajnos így a neogótikus stílusban kijavított várban emiatt több helyen már nem állapítható meg az eredeti középkori ajtó - és ablaknyílások helye.
A vár házasság útján 1890-ben a Zichy család birtokába került, az ő tulajdonuk volt 1945-ig. 1945 után kerül állami tulajdonba. A vár régészeti feltárása 1963-ban indult meg K. Végh Katalin vezetésével, Koppány Tibor tervei alapján. A helyreállítás, állagmegóvás után az egykori palotarészben turistaszállót alakítottak ki. A festői fekvésű vár kedvelt kirándulási célpont lett.
A 90-es évek elején a turistaszálló megszűnt, a helyére hadtörténeti kiállítás és ólomkatona kiállítás került. (Az ólomkatona kiállítás egy nyolc négyzetméteres terepasztalon a Muhi csatát ábrázolja, több mint ezer darab figurával.)
A vár jelenleg az Önkormányzat kezelésében van. 2002-ben újabb nagy rekonstrukciós munkálatok és ásatások kezdődtek a várban. A vár látványa megváltozott: két torony védőtetőt kapott (a kaputorony és a déli torony) az alsó udvar falán körben körülbelül 100 m hosszú gyilokjáró épült, amelyről nagyszerű kilátás nyílik a lőréseken át a nyugati, illetve az északi irányba. Az "oroszlánsziklán" egy sziklakijáró épült. Ezeken kívül történt egy nem kevésbé jelentős, de kívülről nem látható átalakítás is. A vár pincéjének és a vár borozónak föld alatti összekötése (20 m szintkülönbség). Ezáltal lehetővé válik, hogy a látványosságok megtekintése után a fáradt érdeklődő egyenesen a hűvös várborozóba jusson. A Boldogkői vár így most már teljesen megújult formában várja az ide érkező turistákat.
Vizsolyi (Károli) Biblia
Károli Gáspár gönci református lelkész, a Kassavölgyi Egyházmegye superintendense volt az, aki lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté tette a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának.
Így ír erről a munkáról: "Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását ..." Abban az időben nem kis anyagi erőre és erkölcsi tekintélyre volt szükség a Biblia kiadásához. A nyomdát a főúri pártfogók megfelelő módon felszerelték, Németalföldről újabb betűkészlettel egészítették ki, a papírt pedig Lengyelországból hozták. És ez végképp megmagyarázza azt, hogy miért is Vizsolyt választották a nyomda felállítására (a község mellett kereskedelmi út vezetett Lengyelországba).
A Biblia címlapja "nyomtattatott Mantskovit Bálint által", mely 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. Az Európa Kiadó Magyar Helikon osztálya 1981-ben külön e célra készített papíron kiadta hasonmás kiadásban a Vizsolyi Bibliát, ezzel is méltatva e könyv irodalomtörténeti és nyomdatörténeti jelentoségét.
A Vizsolyi Biblia messze túlnő a református egyház keretein. Ezzel a munkával Károli maga is " Isten egyházára ... minden keresztyén olvasóra" gondolt. Így ír elkészült munkájáról: "... szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát".
A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. A Károli Biblia kisebb-nagyobb revíziókkal több mint száz kiadást ért meg, és máig a legnépszerűbb bibliafordítás a magyar nyelvterületen.
Hogy a magyarság, a magyar nyelv minden viszontagság és ellenkező jóslás ellenére megmaradt „a magyar nép zivataros századaiban" , többek között a Vizsolyi Bibliának köszönhetjük.
A Regéci vár története
Regéc nevét, ami szláv eredetű és szarv, földnyelv a jelentése 1298-ban említik először, megemlékezve arról, hogy a Baksa nembeli Simon fia György Regéc alatt ütközött meg 1285-ben egy, az úgynevezett második tatárjárás során az országra tört tatárok egyik seregével, azonban valószínű, hogy a csata csak a Regéc nevű hegy alatt zajlott, vár akkor még itt nem állt.
Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a13-14. század fordulója körül.
A rozgonyi csata (1312) után a vár rövid ideig Petenye fia Péter birtokába kerül, akitől ostrommal kellett a királynak elfoglalnia 1316-ban. Ettől kezdve hosszú ideig királyi tulajdonban volt. Az 1420-as évek végén Zsigmond király Regécet a török elöl Magyarországra menekült szerb fejedelemnek, Lazarevics Istvánnak, majd Brankovics Györgynek adta. 1459-ben már ismét királyi vár volt, de Mátyás már 1464 előtt a Szapolyai családnak adományozta. Szapolyai János halála után, 1541-ben a Serédyek, majd 1560-ban az Alaghy család lett Regéc birtokosa.
1635-ben Esterházy Miklós, a későbbi nádor szerezte meg, akitől 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ostrommal vette el. I. Rákóczi György 1648 őszén hirtelen meghal, így a regéci vár erődítését és az uradalmi gazdálkodás fejlesztését már nem valósíthatta meg.
I. Rákóczi György unokája I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, az ország egyik leggazdagabb főura 1666 tavaszán feleségül vette Zrínyi Ilonát. A Wesselényi-összeesküvés leleplezése után I. Rákóczi Ferenc anyja, Báthory Zsófia a jezsuiták közreműködésével kegyelmet könyörgött ki fia számára, I. Rákóczi Ferenc életben maradt ugyan, de a császári kegyelemnek nagy ára volt. Négyszázezer forint váltság mellett a Rákóczi várakba császári őrséget kellett fogadni. Zrínyi Ilona aggodva érdeklődött ez után egyik levelében, hogy Regécet nem vették e fel az "elhányandó várak" jegyzékébe. Ekkor nem csak a gazda, de a vár is kegyelmet kapott.
1676. március 27-én megszületik II. Rákóczi Ferenc, a csecsemű még nincs 4 hónapos, amikor meghal édesapja I. Rákóczi Ferenc. Ezt követően Zrínyi Ilona gyermekei gyámjának jelenti ki magát, átveszi az örökös főispáni méltósággal járó teendőket. 1677-ben érkezik gyermekeivel Regécre, ahol II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit éli. Itt szerzi meg latin tudásának alapjait, itt ismerkedik hazája történelmével. Időközben Zrínyi Ilona érdeklődését felkelti a bujdosó kurucok vezére Thököly Imre, az érdeklődésből szerelem, majd házasság lett.
Az esküvő után a regéci tárházba viszik Thököly ezüstneműit. 1683 májusában Regécen szervezik a felső magyarországi hadellátó központot, Szirmay Miklós várkapitány gondoskodik róla, hogy Regéc várának pincéi tele legyenek. Zrínyi Ilona ebben az időben itt élt, irányította a vásárlásokat, a várbéli munkát, készíti a zászlókat a nyári nagy hadjáratra. 1685-ben döntő támadásra készülnek a császáriak a kuruc seregek ellen, ezért Thököly élelemmel és hadi néppel szereli fel Regécet. Nem sokkal ezt követően Thökölyt a váradi pasa elfogatta, a kurucok a török ellen küzdő csapatok soraiba álltak, így 1685. november 5-én Regéc kuruc őrsége is kaput nyit, azzal a feltétellel, hogy a császáriak oda nem vonulnak be.
Nem így történt, Caprara generális a császári rendelet értelmében a várat 1686-ban leromboltatta. Tőből feldúlatott s kiforgattatott a német által.
Regéc várának hadi jelentőssége a Rákóczi-szabadságharc idején már nem volt, az 1701-ben készült jelentés szerint kijavítása aligha lehetséges. A vár ugyan már nem szolgálta az 1703-ban kezdődő szabadságharcot, viszont a regéci uradalom összes javaival annál inkább. A szabadságharcot 1711-ben leverték, ezt követően 1715-ben a Rákóczi javakat elkobozták, így Regéc rövid ideig a kamara kezébe került. 150 000 forint kegyadomány fejében 1720-ban Trautsohn Donát Lipót osztrák herceg tulajdonába kerül a regéci uradalom, aki a birtokkal nem sokat törődött.
Az egykor oly dicső vár elpusztított falaiból származó kövek jelentős részét a környékbeli lakosok széthordták saját házaik építéséhez. A Trautsohn család örökös nélkül kihal, így a regéci uradalom visszaszállt a kamarára, mely 30 évig gazdálkodott rajta.
1806-ban részben csere, részben királyi adomány címén Bretzenheim Ágost Károly osztrák birodalmi herceg az új tulajdonos. A herceg haláláig bérlők gazdálkodtak az uradalmon, a vár gazzal benőtt romjait már csak kirándulók látogatták. 1823-ban az ifjabb Bretzenheim saját kézbe vette az uradalom gazdálkodásának irányítását. A regéci előnevet kapott Bretzenheim Ferdinánd 1855-ben meghalt, az uradalmat felesége - Schwarzenberg Karolina és leánytestvérei örökölték. Ismételt öröklések és eladások következtében az uradalom fokozatosan elaprózódott, széthullott. Az egykori uradalmi központ, a regéci vár a Károlyi család tulajdonába került, a gróf utasítására helyeztek el 1936-ban először emléktáblát az északi torony falán. Emléktáblát az óta több ízben helyeztek el a várban, mára egy sem maradt, köszönhető a vandáloknak. 1949-ben a várat államosították, akárcsak az osztrák főurak, a Magyar Állam sem bizonyult a leggondosabb gazdának, hiszen az elmúlt ötven év alatt semmit nem tett a magyar történelem e jelentős műemléke érdekében. Az utóbbi évtizedek alatt néhány esetben bozótirtás folyt a vár területén, legutóbb a 80-as évek második felében, ekkor a Bükki Nemzeti Park és az Északerdő Rt. szervezésében.
1990-től Regéc Község Önkormányzata kezdi gondjaiba venni a település számára fontos, egyfajta kulturális és történelmi örökségnek is tekinthető műemléket. Az első években a gondoskodás kimerül a szemét eltakarításában, bozótirtásban, a látogatók által használt utak javítgatásában. 1998-ban elhatározás születik, hogy a mindössze 120 lelkes kis község kezdeményezi a nagy kiterjedésű vár régészeti feltárását és állagmegóvását. Egy év előkészítés után, 1999. július 5-én megkezdődik az első régészeti feltárás Regéc várában, ezzel párhuzamosan kiépül a várat ellátó villamos hálózat. Még ebben az évben kezdetét veszi az úgynevezett várút kiszélesítése, hogy a munkálatokban résztvevő személyek, és a helyreállításhoz szükséges építőanyag szállítása biztosítható legyen, 2000-ben befejeződik az út kiszélesítése, folytatódik a régészeti feltárás, megkezdődik az állagmegóvás a már feltárt területeken (északi bástya, északi torony környezete). Sajnos minden igyekezet ellenére sem sikerül kellő támogatásokat szerezni 2001-ben és 2002-ben, ezért az állagmegóvás, helyreállítás megtorpan, viszont a vár feltárása folyamatosan halad. 2003 tavaszán mérföldkőnek is tekinthető helyreállítás veszi kezdetét, ami az északi bástya visszaépítését jelenti.
A vár eredetileg a mainál jóval kisebb alapterületű volt: csupán az északi sziklatömböt foglalta el egy torony és a tőle délre eső, íves fallal körülvett udvar, melyen alighanem faépületek álltak. Ezt a kis várat a 15. század végén gyökeresen átalakították, majd a 16. század közepétől jelentős mértékben kibővítették dél felé. Teljes kiépülése csak a 17. században következet be, akkor, amikor birtokosai (Serédyek, Alaghyak, Rákócziiak) rezidenciájaként is szolgált. A várban különböző palotaépületek, kápolna, gazdasági építmények és hadászati létesítmények (bástyák) mellett helyet kapott egy különleges, török falcsempékkel (bokályokkal) burkolt fejedelmi fogadószoba is, melynek helyreállított mását Sárospatakon csodálhatjuk meg.
Rendkívül fontos, hogy a nehezen megkezdett folyamat ne szakadjon meg, a magyar történelem e kimagasló emlékhelye, a romjaiban is impozáns műemlék megmentése és méltó helyére emelése folytatódjon.
Huszita-Ház - múzeum - Gönc
A "Huszita-ház", vagy más néven "cseh-ház" épület elnevezés nemcsak Göncön, hanem a környező településeken is megtalálható. A néphagyomány való alapját - azaz, hogy e házakat husziták lakták volna - a kutatások eddig még nem erősítették meg, máig is vitatják.
Az erődszerű lakóépület a Gönci-patakkal párhuzamosan futó főút mentén áll, mely a századok során észak-déli kereskedelmi és hadiútként szolgált. A házat mészkőhabarcsba rakott kőfalazat, emelt lakószint, szűk ablaknyílások, a ház alatti pincéből a telek vége felé induló és a szomszédos pincékbe ágazó járatok jellemzik.
A műemlék jellegű épület lakótere három osztatú. 1832-ben jelentős átalakításon ment keresztül, s az 1975-1978-ig tartó újabb átalakítás során nyerte el mai formáját.
A "Huszita-ház" udvara és az udvart követő hátsó épületek Gönc régi településszerkezetét mutatják, mely magán viseli az 1200-as évek utáni betelepítés nyomait. Ezek a jellegzetes hosszú telkek és a rajta levő egymás mögötti soros beépítés a családosztódások következménye. Az kőépületek konytoltak és szinte valamennyi alápincézett.
A tokaji történelmi borvidék
Mi tanúskodhatna jobban a közel ezeréves tokaji szőlő- és borkultúra világhíréről és rangjáról, mint az a tény, hogy sehol a világon nem képzelhető el egy magára valamit is adó borkereskedés kínálata néhány palack Tokaji nélkül. Magyarországon már gyermekként megtanulja az ember a Himnusz soraival: "Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél...", valamint hallja a Napkirálynak, XIV. Lajosnak tulajdonított mondatot, miszerint a Tokaji "a királyok bora és a borok királya" ("Vinum regum - rex vinorum"). A Tokaji Aszú néven elterjedt borspecialitást az évszázadok során világszerte mindenütt megismerték.
Tokaj természetesen elsősorban névadója az e borvidéken iskolázott bornak, a szőlőtermelés nemcsak e város határának dűlőiben történik. Az 1997-es bortörvényben meghatározott Tokaj-Hegyaljai borvidék területe magába foglalja a legkiemelkedőbb termőhelyeket, melyek összesen kilenc település - Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tarcal, Tállya - közigazgatási területének részét képezik, továbbá ide tartozik Sátoraljaújhelyen az Ungvári Pince, Sárospatakon a Rákóczi Pince, Hercegkúton a Kőporosi és a Gomboshegyi Pincék, valamint Tolcsván az Oremus és a Tolcsva Bormúzeum Pincék. A borvidék 1561 óta dokumentált története bizonyítja, hogy a szőlőtermelés mindig a "három sátorhegy" (Tokaji-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy) által meghatározott háromszögön belül zajlott.
A Tokaji borvidék 1737 óta élvez védettséget, amikor is egy királyi rendelet - a világon elsőként - zárt borvidékké nyilvánította. Ez azonban kötelezettségekkel is járt: a bortermelés ezen a vidéken közel 3 évszázada szigorúan szabályozott törvényi keretek között zajlik. A kultúrtáj hűen mutatja be az ebben a régióban meghonosodott bortermelés, egy borspecialitás készítésének történelmi hagyományait - hiszen ezek a speciális igények formálták a pincék és pincészetek formai megjelenését, mely eltér Magyarország más tájaitól. A jellegzetes szőlőbirtokok, farmok, falvak és kisvárosok mélyen fekvő, ősi borpincéiben nyomon követhető a tokaji bor termelésének minden mozzanata. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára. A világörökségi helyszín összesen 132,555 négyzetkilométernyi (13.245 ha) magterülete megegyezik a magyar bortörvényben meghatározott Tokaj-Hegyaljai borvidékkel, az ütközőzónába pedig 27 további település közigazgatási területe tartozik.
A szőlőművelés Tokajban ősidok óta van jelen, hiszen a leletek tanúsága szerint e tájon endemikus (őshonos) növényfajta: különös szerencse, hogy itt került elő a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő (vitis tokaiensis) levelének lenyomata. A vitis sylvestris ősszőlő mind a mai napig vadon él Tokaj-Hegyalján.
A magyarság borkultúrája kettős eredető: egyesíti a keleti, kaukázusi és a nyugati, római szőlőművelési hagyományokat. Ezek tükröződnek Tokaj-Hegyalja szőlőtermesztésében és pinceépítési szokásaiban. A szőlőművelés és borkészítés meglétét itt már a honfoglalás korában valószínűsítik, bár erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok nincsenek. A XII. század második felétől, a vallon telepesek megérkezésétől kezdve viszont már adatokkal bizonyítható a szőlőművelés elterjedése Hegyalján.
A terület mind földtörténetileg, mind földrajzilag egyedülálló adottságokkal rendelkezik. A mállékony, vulkanikus és posztvulkanikus tevékenységgel keletkezett kőzetek sokféle talajtípus kialakulását eredményezték - ez kihatással van a talaj termő erejére, ásványi anyag tartalmára, hőelnyelő, hőtároló és visszasugárzó képességére. A kedvező fekvésű lejtők, a nagy besugárzás, a Bodrog és a Tisza közelsége, valamint a hosszú ősz nagyon kedvező klimatikus viszonyokat eredményez: a Botrytis cinera penészgomba itt nem szürkerothadást, hanem nemesrothadást, vagyis a szőlőszemek aszúsodását váltja ki. Az aszúsodással töményedett szőlőszemek mustja literenként akár 850 gramm cukrot is tartalmazhat, ezzel együtt magas savtartalom és aromaanyag is koncentrálódik benne. Az aszúszemek kiválogatása a fürtből már az 1600-as évek elejére gyakorlattá vált Hegyalján. A sajátos mikroklímának köszönhetően a pincék falán különleges pincepenész, a Gladosporium cellare telepedik meg, mely a bor érési folyamatára van jótékony hatással.
További különleges értéket jelent, hogy a közeli hegyek magasabb övezeteiben megtelepült kocsánytalan tölgy a hordókészítés kiváló alapanyaga. A hordó fája jelentősen befolyásolja a bor érési folyamatát (oxidatív érlelés) és kedvező hatással van aromájára és színére is. A "zempléni tölgy" régóta ismert a nemzetközi borvilágban, hiszen erdeinek fája közepesen kemény, kopásálló, és csersavtartalama révén kimondottan tartós.
Tokaj-Hegyalja természetes fehér édesbora, az aszú kiemelkedő minősége a felsorolt kedvező tényezők - úgymint természeti adottságok, termesztett szőlőfajták és az emberi tényezők, azaz a borászati kultúra - egyedülálló és különösen szerencsés találkozásának köszönhető. A borvidék méltán érdemli meg, hogy világörökségként tartsák számon.
A pálinka előállításához felhasznált nyersanyag:A "Gönci" eredet megjelöléssel ellátott barackpálinka alapanyaga a kajszibarack, amely Gönc vidékének egyik jellegzetes gyümölcse. A termelési körzetben elsősorban a Magyar kajszit termesztik, amely mellett megtalálhatók a telepítésre jóváhagyott egyéb fajták (pl. a Gönci magyar kajszi, a Ceglédi bíbor kajszi, a Pannónia stb.) is.
Az alapanyagnak fajtaazonosnak, kellően érettnek, romló hibától és idegen anyagtól mentesnek kell lennie. Zöld, penészes vagy rothadt gyümölcsöt a tétel nem tartalmazhat.
Egyéb követelmények:
– refrakció %: legalább 15,0;
– gyümölcsméret: 30 mm felett.Átvételkor minden tétel minősítése a Magyar Élelmiszerkönyv 1-4-1108/91. sz. előírásaszerint történik, a II. osztályba soroltaknak megfelelően.
Ellenőrzött paraméterek:
– fajta meghatározása,
– tisztaság,
– érettség,
– refrakció %,
– pH érték.
A gönci barackpálinka különlegességét, kiváló minőségét a klimatikus viszonyok, a kedvező alapanyag ellátás, a hagyományok őrzése, valamint a technológia szigorú betartása együttesen biztosítják.
A termékfıőbb fizikai, kémiai, mikrobiológiai, érzékszervi tulajdonságai:
– alkoholtartalom: legalább 40% V/V,
– metilalkohol-tartalom: max. 1000 g/hl.abs.alk.,
– illóanyag-tartalom: min. 200 g/hl.abs.alk.,
– hidrogén-cianid tartalom: max. 10 g/hl.abs.alk.
A további minőségi követelményeket a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-1576/89 sz. előírás tartalmazza.
A pálinka előállítási módja:
Főbb lépései:
– alapanyagok átvétele,
– a gyümölcs cefrézése,
– a cefre erjesztése,
– lepárlás,
– érlelés.
Barack átvétele, vizsgálata:
Jó minőségű, kifogástalan gyümölcspálinkát csak jó minőségű alapanyagból lehet előállítani. A beérkező - dokumentált eredetű - gyümölcs mennyiségi átvétele súlymérés, minőségi átvétele érzékszervi és analitikai vizsgálatok (szárazanyag tartalom, pH érték) alapján történik.
Barack cefrézése:
A cefrézés során a gyümölcsöt előkészítik az erjesztéshez. Válogatás, mosás után a gyümölcs a magozóba kerül, ahol a mag eltávolítása történik. Mivel a pálinka aromájához a "magíz" is hozzájárul, megengedett a maradvány (max. 3%) törmelék mag. Ezután a gyümölcsöt zúzó-aprító segítségével darabolják (pép állagúvá), megtörténik a sejtfalak felszakítása, hogy a cukortartalmú lé az élesztő számára hozzáférhetővé váljék. A cefre optimális hőmérsékletének (18 oC) beállítása után történik az erjedést elősegítő anyagok hozzáadása.
Az irányított erjesztésnél nagyon fontos a hőmérséklet tartása és a pH érték optimalizálása, mivel így a fajélesztős beoltással igen kedvezően lehet a gyümölcscefrét tiszta, minden hibától mentesen kierjeszteni. Erjesztés A megfelelően előkészített cefre erjesztő tartályokba kerül, ahol rövidesen megindul az erjedés. E folyamat 6-10 nap alatt megy végbe, amelynek folyamán a cukortartalom átalakul alkohollá és szén-dioxiddá. A szén-dioxid nagy része elvezetésre kerül, kisebb hányada a tartályban marad. A megfelelő erjedési folyamat feltétele az optimális hőmérséklet biztosítása, ellenőrzése. A kierjedt cefrét célszerű azonnal feldolgozni, vagy a lepárlás megkezdéséig a szakszerű tárolás alapfeltételeit (hőmérséklet és szén-dioxid ellenőrzés) biztosítani kell.
Lepárlás és finomítás
Az erjesztés befejezése után a kierjedt cefréből szakaszos eljárással először nyerspárlatot készítenek, majd a párlatot tovább finomítják. Lepárlás történhet hagyományos, rézből készült un. kisüstön; vagy lepárló oszlopon majd az azon nyert nyerspárlat desztilláló oszlopon történő finomításával is. Az elő- és utópárlat mennyiségét töménység és mennyiségméréssel, valamint a nagyon fontos érzékszervi vizsgálat útján állapítják meg. E művelet igen nagy szakértelmet kíván.
A lepárló berendezések tisztán tartása alapvető követelmény, e nélkül jó minőségű párlat előállítása nem lehetséges. Érlelés és pihentetés A párlat érlelése a gyártástechnológia fontos része. Gondosan előkészített és tisztított fa- és rozsdamentes acéltartályokban történik az érlelés és pihentetés. Érlelési időtartam minimum 3 hónap. Az érlelt párlat illata kellemes, íze telt, harmonikus.
Alkoholtartalom beállítása
A gondosan érlelt párlat alkoholtartalmát palackozás, fogyasztói forgalomba hozatal előtt kell beállítani. Ez a palackozott árura vonatkozó igen szigorú előírás (0,3% V/V) figyelembe vételével, jó minőségő (max. 1 NKo-ú) ivóvízzel történik. Az alkoholtartalom kizárólag a gyümölcs lepárlásából származó alkoholból eredhet.
Palackozás
A forgalmazásra alkalmas barackpálinka tisztára mosott üveg vagy kerámia palackba tölthető, tömítő betétes alumínium csavarzárral vagy parafa dugóval zárható. A lezárt termék díszdobozba rakható. A megengedett csomagolási egység maximum 1 liter, ezen felül csak egyedileg, reprezentatív ajándékként csomagolható.
Minőségbiztosítás
A minőségbiztosítás olyan legyen, amelyben biztosított az azonosítás és nyomon követés. Megfelelően dokumentálni kell a termék útját a gyümölcs átvételétől a gyártáson keresztül a végtermékig (pl. ISO 9000 rendszer). A termék származása igazolható kell legyen (pénzügyi elszámolás, belső ellenőrzési adatai alapján).
Ellenőrzési pontok:
– alapanyag minősítése,
– cefre ellenőrzése, (pH: 2,7-3,6)
– erjesztés ellenőrzése,hőmérséklet (18 oC – 19 oC),alkoholtartalom (7-9% V/V ),maradék cukortartalom (kevesebb, mint 0,5%);
– párlat ellenőrzése, alkoholtartalom (75-86% V/V),érzékszervi tulajdonságok (gyümölcsre jellemző, idegen illattól, íztőlmentes), összes illóanyag-tartalom (legalább 200 g/hl abs.alk.), hidrogén cianid tartalom (legfeljebb 10 g/hl abs.alk.),
– késztermék ellenőrzése gyártmánylap szerint.
A földrajzi terület meghatározása, amelyről származó termék megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják A termék alapanyagául szolgáló kajszibarack a Gönci termelési körzet alább felsorolt településeinek baracktelepítésre alkalmas területein termeszthető. A gönci barackpálinkát szintén ezeken a településeken működő szeszfőzdében szabad előállítani, palackozni:
Abaújvár, Gönc, Göncruszka, Tornyosnémeti, Zsujta, Arka, Boldogkőváralja, Hejce, Hernádcéce, Korlát, Vizsoly,Abaújkér, Encs, Fancsal, Forró, Ináncs, Hernádkércs, Nagykinizs, Szentistvánbaksa, Alsógagy, Felsővadász, Lak, Selyeb, Szakácsi, Alsóvadász, Homrogd, Szikszó, Sajóvámos, Sajópálfa, Miskolc, Fulókércs, Garadna, Baktakék, Beret, Detek, Léh, Abaújszántó, Golop, Megyaszó, Monok, Rátka, Tállya,Bekecs, Legyesbénye, Szerencs.
A pálinka és a földrajzi környezet kapcsolata
A Göncön és környékén termesztett kiváló minőségű magyar kajszibarack fajtán kívül igen nagy súllyal bírnak a termesztés kedvező ökológiai tényezői. Ez a körzet kajszibarack termesztésére az egyik legjobb, mivel a terület mélynyugalmi időszaka rövid, a télvégi hőmérsékletingadozás, az inszoláció alacsony. Ezen a vidéken a vegetáció később indul meg és az inszoláció is kisebb mértékű; az agrometeorológiai jellemzők 50 éves átlaga: évi napfénytartam: 1800-1900 óra között, júliusi középhőmérséklet: 19 oC, évi csapadék mennyiség: 500-600 mm. A magyar kajszi már a XVI. században hírnevet szerzett Európában. A „kajszi-baraczk" név1667-ben Lippay János munkájában jelenik meg először, a sárgabarack fajták egyéb elnevezései után. A XIX. század második fele már a magyar kajszi igazi fellendülésének korszaka volt. Ezt - hasonlóan Gönchöz és környékéhez - több, általánosan ható gazdasági tényező is segítette. A mezőgazdaság, különösen a paraszti réteg lassú polgárosodása, a megerősödő piac mindenütt erősítette a lokális gyümölcskultúrákat. Tokaj-Hegyalján és más domb- és hegyvidéki szőlőterületeken különösen nagy lökést adott a gyümölcstermesztésnek a filoxéra-vész: az elpusztult szőlők helyett vidékünkön is sok gyümölcsfát ültettek. A dombvidékek lejtőit átengedték a gyümölcsfáknak.Korponay János említette először 1871-ben, hogy Gönc és környéke híres a kajszibarackjáról,amit akkor "szép mennyiségben" termesztettek. A baracktermelés igazi felfutása azonban az 1880-90-es években kezdődött. Az 1890-es években a kajszi még jobbára házkerti gyümölcs Magyarországon. 1895-ben Gönc 17.597 gyümölcsfájából még csak 1.272 darab volt a kajszi. 1895-1965 között Gönc határában 304 kh-ról 11 kh-ra csökkent a szőlőterület, ugyanakkor a kertek területe 215 kh-ról 284 kh-ra növekedett. Lényegében az egész régi Abaúj vármegyei szőlő- és borkultúrát leváltotta a filoxéra után a megerősödő gyümölcstermesztés. Ez utóbbi időszak volt az, amikor a tudatos tenyésztői tevékenység és a vidéken létrehozott faiskolák hatására megformálódott a legnagyobb gyümölcsű magyar kajszi, a gönci kajszi tájjellegű fajta kiválasztása és hasznosítása. A gönci kajszi márkanévként lényegében az 1950-1960-as évektől lett közismert, ami egybeesett a közös gazdaságok és - mellettük - a háztáji kisüzemek termelési profiljának megszilárdulásával. Előzetes elismerésére 1960-ban került sor (Magyar Kajszi C. 235), majd 1976-ban lett elismert fajta. Különösen az 1970-es évektől lett híres a márkanév, ami jobbára a belőle készült pálinka nagyobb volumenű előállításának és kereskedelmének volt a következménye.
A földrajzi árujelző feltüntetése a terméken
A jelölés a jogszabályokban előírtakon kívül a következőket tartalmazza:
– "GÖNCI BARACKPÁLINKA" (megnevezés részeként),
– "védett eredet megjelölésű termék" (elkülönülve a megnevezéstől). Gönc neve az 1900-as évek elején "cz"-vel íródott, ezért a termék megnevezésében ezzel a helyesírással is használható.
A nemesfém bányászat kezdetei – Telkibánya
A nemesfémek (ekkor még zömmel az ezüst) bányászata a XIII. sz. közepén ugrott meg jelentősen Magyarországon, az ekkor betelepülő, nagyrészt német bányamunkások már egy forradalmian új technológiát hoztak magukkal, amely lehetővé tette a valódi mélyművelést, víztelenítésre és egyéb kiemelési munkákra az addigi kézi erő helyett kerekes vagy hajtókaros vitlát alkalmaztak. Hozták magukkal azt az új, gyakorlatilag tőkés társulási formát is (societas, Gewerkschaft), amely újabb előrelépés volt a korábbi földesúri keretekhez képest, mivel a bányák a telérek követésével egyre mélyültek, így víztelenítésük egyre több befektetést kívánt. A bányák a kitermelt érc után bányajövedelmet (urbura) fizettek a királyi kincstárba, az arany tizedét, illetve az ezüst és más fémek nyolcadát. Hátráltatta viszont a fejlődést, hogy a földesurak nem voltak érdekeltek a bányanyitásban, a feltárt bányaterületeket át kellett engedniük (pénzért vagy cserebirtokért) a királynak. Ezen változtatott Károly Róbert 1327-es rendelete, ami átengedte az urbura harmadát a földbirtokosnak, aki ezen túl a terület birtokjogát is megtarthatta.
Zemplénben a legjelentősebb nemesfém előfordulás Telkibánya környékén van, az itt található arany és ezüst bányászata valószínűleg már a XIII. sz.-ban elindult, a község első írásos említése 1270-ből származik, 1341-ben pedig már királyi bányatelepként említik. A bányászat kezdeteire a területen található több ezer horpa utal, ez a kezdetleges forma a felszín közeli teléreket követte, a fejtés néhány méter mély aknákban történt, ezek mára beomlottak, helyükön töbörre emlékeztető mélyedés van. Első virágkorát az Anjou királyok idején élte, ekkor már bányavárosi kiváltságokkal rendelkezett, majd további felvirágzásai voltak a XVI.sz. elején, amikor Thurzó János tulajdonába került, majd hosszú szünet után a XVIII.sz. második felétől Mária Terézia alatt. A szüneteltetés, újraindítás elsősorban a kor technikai színvonalától függött, a város visszafejlődéséhez is ennek elégtelensége vezetett. A falu környékén igen nagy számban találjuk a középkori bányászat emlékeit. Az aranybányászat központja a Gyepü-hegy, Kánya-hegy környékén van a Fehér-hegyig, elsősorban ezen a területen találjuk a számtalan horpát, a későbbi tárókat, melyek nagy része ma már alig látható, de van közöttük járható is, a Teréz és a Mária táró. Ezek egy nagy területen szétszórva találhatók, ha turistaúton kívánjuk megtekinteni, a legalkalmasabb a Pálháza felé vezető úton, a Jegesbarlang melletti kiépített pihenőhelynél leparkolni, és a sárga jelzést követni a Veresvizi-táróig. A táró bejárata ugyan már alig látható, de ott találhatók Koncfalva romjai, a tárótól északra pedig a legnagyobb horpamező terül el. Az Ósva-völgyben a XVI. sz. elejéről származó vízduzzasztó gát maradványai láthatók, valószínűleg az ország legidősebb ilyen műemléke. A víz erejét az ércelőkészítésben, kőzúzásra használták, a völgyben több malom is állhatott. Az ércőrlésre használt malomkövek is helyben készültek, a Kánya-hegy oldalában bukkantak malomkő-készítő manufaktúra nyomaira.
Látnivalót a faluban is találunk, a Templomdombra felsétálva a XV. sz-i templom tövében kopjafás temető van, tőle 200 méterre pedig a Szent Katalin kápolna és Ispotály Romkert. Az 1367-ben alapított (és csak nemrég, 1997-ben felfedezett, majd helyreállított) ispotály elsősorban a város nyomorultjainak lelki ápolásával foglalkozott és mellette növelte a város rangját is. Az Érc- és Ásványbányászati Múzeumban nagyon jó kis gyűjtemény található: makettek mutatják be a bányászat középkori technikáját, ásványgyűjteményt láthatunk, és gyűjteményt a neves telkibányai kőedényekből. Magyarországon Telkibányán, éppen ebben az épületben gyártottak először porcelánt, a gyár 1825-ben létesült. Kaolinra itt helyben, érckutatás közben bukkantak, de rossz minősége miatt áttértek a kőedénygyártásra, majd 1926 után Hollóházán folytatódott a termelés. Telkibánya nagyon szép helyen fekszik, tökéletes túra kiindulópont, és mint az eddigiekből kitűnt, látnivaló is bőven akad.
Az intézmény címe
H–3896 Telkibánya, Múzeum u. 15.
Az intézmény elérhetősége
Telefon: (+36) 46/420-287
(+36) 70/424-1267
(+36) 30/435-5810
(+36) 30/959-9689
E-mail: abaujmuz@hermuz.hu
A kiállítás nyitva tartása
Vasárnap és hétfő kivételével, minden nap 10-től 16 óráig.
Belépődíjak
Teljes árú: 600 Ft
26 év alatti diákoknak és 70 év alatti nyugdíjasoknak: 300 Ft
Kedvezmények...
Állandó kiállítás:
KINCSEK FÖLD ALATT, KINCSEK FÖLD FELETT – ABAÚJ TERMÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ÉRTÉKEI
Az intézmény bemutatása
Intézményünk története és gyűjteményének kialakulása két szálon vezethető le, hiszen 2005. március 1-jén egyesült két gyűjtemény, a telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény és az addig forrói székhelyű Abaúji Múzeum. Úgy is fogalmazhatunk, a fenti dátumtól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság szervezetébe tartozó Abaúji Múzeum székhelye Forróról Telkibányára került, de nemcsak ez történt, mert a múzeum módosított működési engedélye –Telkibánya tradícióinak megfelelően – már kibővül az intézmény ipartörténeti gyűjtőkörével is.
Az előzmények Telkibányán nyúlnak régebbre vissza, ezért érdemes ezt a szálat előbb felgombolyítani. A Telkibányán majd évtizedeken keresztül igen fontos szerepet betöltő Kádár család az 1930-as évek elején vásárolta meg ezt az épületet, melyben korábban az első magyar porcelángyár működött. Romos felső szintjét lebontatták, újratetőzték, és lakóépületté alakították. A Kádár családnak, mint falusi értelmiségieknek a tárgyi kultúrája sajátosan eltért a telkibányán és a falvakban jellemző tárgyi világtól, jól érzékelteti ezt a család emlékszobája az utólsó kiállító teremben, de ez nem jelenti azt, hogy érdeklődésük ne terjedt volna ki a másik, a népi világ irányába. Jelentős néprajzi gyűjtő tevékenységet is folytattak lelkészi, tanító hivatásuk gyakorlása mellett. 1970-ben Kádár Klára és Kádár Sára a család gyűjteményét és lakásuk alagsorát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum rendelkezésére bocsátotta, amely bányászattörténeti tárgyakkal egészítette ki az anyagot, így alakult meg a rudabányai múzeum filiájaként Telkibányán az Ipartörténeti Gyűjtemény. Az alapításban elévülhetetlen érdemei voltak Murvay Lászlónak, a rudabányai múzeum igazgatójának is. A kiállítóhely gazdája 1974-ben bekövetkezett haláláig Kádár Klára volt, ezután az utólsó Kádár, Sára néni vette át a stafétabotot.
Kádár Sára élte végét közeledni látván végrendeletileg, házát, telkét, minden ingó és ingatlan vagyonát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati . Múzeumra hagyta, így 1979-től már a teljes épület és a hozzátartozó telek is egy közgyűjtemény céljait szolgálja. A felső szintre berendezett kiállítás az évek során egyre gazdagodott, melyben elévülhetetlen szerepe volt Benke Istvánnak, az ő keze munkáját dicsérik a látványraktárunkban látható dioráma és makettek. Mind a rudabányai múzeum, mind a telkibányai kiállítóhely működtetését - a korábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt - 1990-től alapítványi formában kellett megoldani.
Amint a telkibányai példa is illusztrálja, az 1970-es évektől kezdve óriási gyűjteményalapítási láz jellemezte vidékünket és az egész országot. Iskolai és helytörténeti kiállítások sora alakult, de az alapítást követő néhány éven belül a kezdeti lelkesedés jellemző módon igen megcsappant. Ha az alapító elköltözött vagy elhalálozott a gyűjtemények kis idő múltán szétszóródtak. (Telkibánya példája e tekintetben kivétel.) Ez a jelenség is motiválhatta Dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgatót, amikor kialakította múzeumi hálózatfejlesztési koncepcióját, miszerint az összetett Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden történelmi néprajzi táján létesíteni kell egy tájmúzeumot, amely garantáltan, folyamatosan és hosszú távon kielégíti a kistérségek effajta igényeit. E mai napig érvényét nem vesztő koncepció jegyében nyílt meg 1985-ben Forrón az Abaúji Múzeum. Az állandó kiállítást „Abaúj népéletéből" címmel Dr. Viga Gyula és Dr. Cseri Miklós rendezte. Később az időszaki kiállításokkal (Pásztor János szalmafonásai, Abaúji képeslapok, Abaúji szőttesek) az egész abaúji térséget kívánta megszólítani a múzeum, s most is ez a törekvése. A honismeret és néprajz iránt érdeklődőknek a Bencédi Székely István honismereti és néprajzi pályázat kiírásával teremtett fórumot az intézmény. Az ezredforduló nem jót hanem keserves nehézségeket hozott a múzeumnak. Az intézménynek helyt adó műemlék épület állapota egyre romlott, olyannyira, hogy az utóbbi években már a látogathatóságot sem tudtuk biztosítani. Bízunk benne, hogy Telkibányán végleg megoldódik az Abaúji Múzeum ügye, annál is inkább, mert a fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat további fejlesztéseket tervez intézményünket illetőleg.
Tárgyi gyűjtemény
Elsősorban Abaúj paraszti kultúráját idéző néprajzi tárgyak alkotják: szerszámok, gazdasági eszközök, bútorok, használati tárgyak, olajnyomatok, a kenderfeldolgozás eszközei és ennek végtermékei (a gyönyörű abaúji szőttesek) főleg Telkibányán készült cseréptányérok és egy forrói kovácsműhely szinte teljes eszközkészlete. Jelentős az encsi Helytörténeti Gyűjteményből származó "mozgalmi" tárgyak száma is.
A 2006. évi egyesülés következtében a telkibányai ipartörténeti gyűjtemény műtárgyállománya állatpreparátumok, növénydemonstrációk, jelentékeny kerámia gyűjtemény, bányászattörténeti eszközök, a Kádár család hagyatéka – is az intézmény tárgyi gyűjteményébe került.
Adattár
Tartalmaz minden, a múzeum működése során keletkezett iratot, dokumentumokat és fotókat. Jelentékenyebb részei: az abaúji kérdőíves néprajzi gyűjtés anyaga, abaúji képeslapok és fotók, abaúji községek urbáriumainak fénymásolatai, második világháborús tábori levelezőlapok, a Bencédi Székely István honismereti és néprajzi pályázat anyagai, a terepen végzett néprajzi gyűjtések bejegyzései, cédulái, az abaúji területen szervezett néprajzi táborok cédulaanyaga, a múzeumi működés során keletkezett tanulmányok kéziratai, úttörőnaplók, Lenin-albumok.
Hangarchívum
A terepmunka során felvett magnós néprajzi gyűjtések kazettái.
RSS
